Hihetetlen volt, de éppen a sashikoval ismerkedtem, amikor tesóm rám írt, hogy átalakítanám-e a farmerját rövidnadrággá. Magától értetődő volt, hogy megkérdezem őt, mit szólna, ha befoltoznám azzal a technikával, amit épp tanulok, és ami eredetileg erről szólt: textilek javításáról, megerősítéséről.
A foglalkozás második napját azzal töltöttem, hogy a saját kopott farmernadrágomat foltoztam. A kép, amit a hétvégi workshop után küldeni tudtam, még igen gyengécske volt, de sokminden készült még azelőtt, hogy belefogtam ebbe a javításba. Így kicsit gyakorlottabb lettem, és kész darabokat tudtam mutatni, amik alapján könnyebb volt mintát és színt választani.
Az "alapozás" fontos a javítás élettartamát tekintve is, és a ruhadarab viselhetőségének szempontjából is.
A lenti képek az előkészítési fázisban készültek. Íme a részletek:
Már a függőleges irányú öltések képe is megragadja a figyelmet. Szépsége az egyszerűségében, monotonitásában rejlik.
Erre a rétegre kerültek rá a vízszintes öltések, melyek önmagukban hasonlóan egyszerűek és monotonak.
A két, egymást keresztező és kiegészítő öltés sorozat végső képe egészen más! A kettő együtt már egy összetett mintát ad ki.
Ha nálad is várakozik a szekrényben olyan ruhadarab, amit szivesen megjavíttatnál ezzel a technikával, keress bizalommal!