Első élményem
Még úttörő voltam, amikor egy nyári táborozás alkalmával a szentendrei skanzenbe látogattunk, és én egy kézműves foglalkozáson – valószínűleg szalagszövővel – szőhettem. Szalaggyapjúval dolgoztunk: pihe-puha volt, és úgy emlékszem, sötétkék.
Ritka szerencsés voltam, hogy egy augusztus 20-i alkalmon, amikor eljutni is kihívás a Skanzenhez, én nemcsak nézője voltam az eseményeknek, hanem részese is, és alkothattam valamit.
Az elkészült darabnak nem igazán találtam funkciót, de már akkor is bennem volt a vágy az újrahasznosításra: a gyapjúszalaggal végül egy saját készítésű tarisznya fedlapját díszítettem.
Amikor komolyra fordultak a dolgok
Már felnőttként, két munkahely közötti „kényszerszünetben” nagy tervekkel jelentkeztem a pesterzsébeti Népi Mesterségek és Művészetek Iskolájába szőnyegszövő OKJ-s képzésre.
Emlékszem, az első alkalmon a bemutatkozáskor mondtam is, hogy én ebből szeretnék megélni.
Be kell, hogy valljam, a népi irány kevéssé hozott akkoriban lázba, inkább a technikára koncertráltam.
A munkáimban szeretném egyszerre szabadon és tisztelettel használni a népi szőttesek építőelemeit.
Tovább, tovább, tovább...
Igyekszem bővíteni a tudásomat.
Jártam Raab Rózsa szövős hétvégéjén Zebegényben, ahol hosszú kihagyás után vettem kezembe ismét gyapjút és leverővillát.
Az ott szerzett élmények hatására kanyarodtam a kárpitszövés felé. Jelenleg is járok a Gödöllői Iparművészeti Műhelybe, ahol Bocz Beától tanulom a különböző technikákat.
Ez nem jelenti azt, hogy szakítottam a népi iránnyal. A Hagyományok Háza mesterkurzusán Lőrincz Etel mutatta meg nekünk a népi szőttesek mélyebb rétegeit.
Nemcsak a tudás, a közösség is fontos számomra. Öröm együtt lenni és együtt gondolkodni olyanokkal, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, és öröm megismerni más oldalukat is.